orosz-ukrán konfliktus

Berlinben előznék meg az új orosz-ukrán gázválságot

Moszkvai és kijevi tisztviselők részvételével tárgyalások kezdődnek Berlinben kedden annak érdekében, hogy minimalizálják az ukrajnai orosz gáztranzit visszaesése miatti vitás kérdéseket. A megbeszéléseket az EU koordinálja a vita elmérgesedését megelőzendő. Noha az egyik fő téma az Északi áramlat 2 gázvezeték lesz, Németország a hírek szerint nem képviselteti magát a tárgyaláson.

Eltűnt az ország GDP-jének a fele, de ebből az emberek mára alig éreznek valamit

Amikor igazán nagy gazdasági katasztrófákról van szó, akkor általában távoli egzotikus országokra gondolunk. Az utóbbi években azonban nem kellett messzire menni, az orosz-ukrán háború hatására keleti szomszédunk gazdasága gyakorlatilag összeomlott, onnan próbálnak most talpra állni. Mostanra talán már látszik a fény az alagút végén, bár még komoly út van Ukrajna előtt, hogy végleg elfelejthesse a válságot, hiszen az ország keleti felén jelenleg is háborús helyzet van.

Részvények lefoglalásával folytatódott az orosz-ukrán gázvita

Bírósági döntés alapján Ukrajna lefoglalta a nagy részben a Gazprom orosz állami gázóriás cég tulajdonában lévő Gaztranzit vállalat ukrajnai részvényeit - hozták nyilvánosságra szerdán ukrán hírportálok a Gazprom bejelentésére hivatkozva.

Kockáztat Ukrajna - Felpörgeti az atomenergiát, hogy szakíthasson az oroszokkal

Újabb fejezettel bővül az orosz-ukrán konfliktus, és a korábbi gázválságokhoz hasonlóan ezúttal is az energiaellátás áll a középpontban. Ukrajna ugyanis teljes mértékben szakítana a zömmel Oroszországból származó feketeszénnel, amelyből jelenleg hő- és áramtermelésének jelentős részét biztosítja. A kieső villamos energia mennyiséget pedig jelentős részben az ország szovjet időkben épült, kiöregedőben lévő atomerőműveivel pótolhatja.

Meghosszabbították az Oroszország elleni uniós szankciókat

Újabb hat hónappal meghosszabbította az Európai Unió az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt gazdasági szankcióit - jelentette be hétfőn a tagállami kormányokat tömörítő miniszteri tanács sajtószolgálata.

Hátat fordít Oroszországnak a Moody's

Visszavonulót fúj Oroszországban a Moody's, ami azt jelenti, hogy nem adnak majd besorolást a helyi devizában fennálló adósságra vonatkozóan - írja a Financial Times. A hitelminősítő ezt a jogi szabályozásban bekövetkezett és várhatóan bekövetkező változásokkal indokolta.

Orosz, ukrán, nem két jó barát

Oroszország válaszlépésként az orosz kamionok ukrajnai blokádjára megtiltotta a területére történő belépést az ukrán teherautóknak - hozta nyilvánosságra az ukrán sajtó vasárnap az orosz közlekedési minisztérium honlapján közzétett információra hivatkozva.

Ha fegyverrel nem megy: bíróságra menne Ukrajna a Krímért

Ukrajna legalább ezer milliárd dollár kártérítést követel jogi úton Oroszországtól a Krím félsziget törvénytelen elcsatolásáért - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján.

Az orosz külügyminiszter meglepő kijelentést tett

Közös érdek, hogy az ukrajnai fegyvernyugvás tartós legyen - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton Pozsonyban, ahol a szlovák főváros felszabadításának hetvenedik évfordulója alkalmából tett egynapos hivatalos látogatást.

Soros ott fektetne be, ahol az utcán folyik a vér

A milliárdos befektető, Soros György egy osztrák lapnak adott interjújában elmondta, hogy hajlandó lenne akár egy milliárd dollárt is befektetni Ukrajnába, ha a nyugati országok segítséget nyújtanának a stabil befektetői háttér megteremtéséhez. Soros továbbá arról is beszélt, hogy egyharmad esélyt adna most a Grexitnek - írja a Reuters.

Kilenc ukrán bankot minősített le a Moody's

Miután kedden a Moody's hitelminősítő ügynökség "Caa3"-ról "Ca"-ra rontotta Ukrajna szuverén adósosztályzatát, tegnap azt is bejelentette, hogy kilenc ukrán bankra és egy lízingcégre vonatkozó kilátásokat és minősítéseket is rontotta.

Egy nem létező háború, ami szép lassan felőröl mindenkit!

Az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta egyre súlyosabb károk érik az Oroszországban tevékenykedő autógyártókat. A nyugati hatalmak által alkalmazott szankciók súlya alatt megrogyott orosz gazdaság és az elértéktelenedő rubel együttes hatására ugyanis az ország autópiaca valóságos mélyrepülésben van. A kialakult helyzeten pedig az orosz kormány által alkalmazott ösztönzők sem tudnak érdemben segíteni, így nem csoda, hogy az autógyártók egymás után szüneteltetik a termelésüket és vágják vissza az országba irányuló exporttevékenységüket. Ráadásul a jövő sem biztató, ezért nem meglepő, hogy akadt már olyan gyártó is, amelyik feladta a harcot: a General Motors nemrég bejelentette, hogy kivonul az Opellel Oroszországból.

Oroszország pénzzel segíti az ukrán kormányt

Oroszország több mint 13 millió amerikai dollárral járul hozzá az Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi segélycsomagja első részletéhez, amely március 13-án megérkezett Ukrajnának - közölte Anton Sziluanov, az orosz pénzügyminisztérium vezetője pénteken.

Elbukhatják pénzük felét Ukrajna hitelezői

Ukrajna az adósságátütemezéssel kapcsolatos tárgyalásokba kezdett a hitelezőivel, az elemzők többsége szerint a hitelezőknek fel kell készülniük egy akár 50%-os haircutra is - írja a Financial Times.

Még egy évig óvják a tűzszünetet Ukrajnában

Egy évvel meghosszabbította az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelő missziójának mandátumát, és ezer főre emeli fel a misszióban részt vevő megfigyelők számát - erről egyezett meg csütörtökön a szervezet 57 tagországa Bécsben.

Ukrán kormányfő: Magyarországot is védjük Putyintól

Vlagyimir Putyin orosz elnök a tűzszünetet figyelmen kívül hagyva folytatni fogja az ukrajnai katonai előrenyomulást, mivel át akarja rajzolni Európa térképét, és ebben a csatában Ukrajna az európai országokat, köztük Magyarországot is védi - mondta a The Sunday Timesnak az ukrán kormányfő.

Soros: Ukrajnának még 50 milliárd dollárra van szüksége

Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kilátásba helyezett 40 milliárd dollár mellett további 50 milliárd dollár támogatásra van szüksége a Nyugattól a gazdasági-pénzügyi összeomlás elkerüléséhez - mondta Soros György magyar származású amerikai üzletember a Der Spiegelnek.

Ezt tervezi Merkel és Hollande

A francia elnök és a német kancellár új béketerve a Donyec-medence egyfajta decentralizációját tartalmazza - jelentette ki csütörtökön Jevhen Perebijnisz ukrán külügyi szóvivő egy tévéinterjúban.

Ismét forr a levegő Ukrajnában

Az amerikai kormány Javelin típusú tankelhárító rakéták, kézi lőfegyverek és lőszer Ukrajnába szállítását mérlegeli - írta keddi számában The Wall Street Journal (WSJ) meg nem nevezett hivatalos forrásokra hivatkozva. Közben pedig több száz tüntető kedden ostrom alá vette az ukrán elnök hivatalát Kijevben.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.